A whisky (amerikában whiskey) az angol ajkúak nemzeti itala. Bajban vagyunk, ha meg szeretnénk határozni azt, hogy mi is pontosan a whisk(e)y. Ez azért van így, mert országonként más és más szabályok szerint határozzák meg, hogy melyik italokat nevezhetik el whisk(e)ynek. Skóciában (és az Egyesült Királyság egész területén is) az írásmód mindig is whisky volt, ugyanakkor más angol nyelvterületen, így pl. Írországban és Amerikában általában whiskeynek írják, de még ez sem mérvadó, hiszen vannak kivételt képező márkák is a piacon.
A whisk(e)y egyszerű meghatározása talán a következő lehet: Olyan égetett szeszes ital, amely különféle gabonák (így leginkább pl. árpa, kukorica, rozs, vagy köles) felhasználásával készül. A világ legnépszerűbb whisky-készítő vidéke természetesen Skócia. A hagyományos skót whiskyt mindig árpamalátából készítik.
A whisky előállítása
A folyamat első lépéseként az árpából először malátát kell készíteni, majd azt áztatni kell és csíráztatni. Ezt követően az így elkészült elegyet szárítják. A csíráztatott árpa szárítása történhet száraz gőzzel, vagy tőzegfüsttel. A skót whiskyk jellegzetes tőzegfüstös karaktere ezzel ez utóbbi módszerrel kerül bele az alapanyagba.
Ezután kezdődhet a cukrosítás és erjesztés (a cefre készítése), a cefrét mindig alkohollal erjesztik, ezt követően lepárolják, majd házasítják. A házasítás azt jelenti, hogy az azonos és különböző nyersanyagokból készült termékeket keverik egymással. Ezt követően a folyamat az érleléssel zárul.
A malátawhisky gyengén füstös aromájú lesz, miután az árpából készített malátatőzeg tűz felett való szárításakor nyeri el aromáját. Lényeges a nyers termék tölgyfahordóban való érlelése is. Ez a folyamat általában 3 évig, de akár 5 évig is tarthat. A jobb minőségű whiskyket akár 10-30 évig is érlelhetik. Skóciában főleg használt tölgyfahordókban érlelik az italt, de elterjedtek a sherryhordós érlelések is.
Szigorúan szabályok vonatkoznak arra, hogy meddig is kell a hordóban érlelni az italt, hogy whisk(e)ynek lehessen nevezni azt. A skóciában érvényes törvények alapján az italt akkor whisky, ha minimum három év + egy napig érlelődött valódi tölgyfahordóban, továbbá az alkoholtartalma elérte a 40%-ot. Az Egyesült Államokban a bourbon whiskeyk esetében elég a két év + 1 nap érlelés és nincs meghatározva minimum alkohol % sem.
A whiskyk minőségének jelölése
Straight – Keverés nélkül, több mint 70 %-ban egyféle gabonából állították elő Blended – Különböző eredetű whiskyk keverése után érlelik Bonded – A sárga vagy zöld szalaggal leragasztott üveg jelzi az igazán hosszú érlelési időt Bottled in Bond – Állami ellenőrzés mellett minimum 4 évig érlelt whisky
A Whisky felszolgálása
Jól lehűtve, tisztán vagy hideg szénsavas vízzel (szódával) vagy jéggel speciális whiskys pohárban szolgáljuk fel. Igen jó alapanyaga a báritaloknak.
A pohárkalauz harmadik részében a szeszes poharak széles választékát fogjuk áttekinteni. Külön csoportban tárgyaljuk a whiskys, a konyakos és az általános szeszes poharakat.
A legendás győri gyárak sorozat első eseményeként Honvári János gazdaságtörténész két könyve alapján tartott színes, érdekfeszítő előadást a szeszgyártás történetéről.
A Zwack Unicum Nyrt. 2019-2020-as üzleti évének első háromnegyedévében 1,964 milliárd forint adózott nyereséget ért el, amely 41,2 százalékkal elmarad a 3,340 milliárd forintos bázistól.
A „Neked írom a dalt”, Presser Gábor egyik legnépszerűbb, számos generáció által ismert és szeretett alkotása ihlette az Unicum legújabb filmjét, amely az együtt töltött idő fontosságát és a közösen átélt élményeket állítja középpontba.
A Zwack szerdán tartott éves közgyűlése az igazgatóság javaslata alapján jóváhagyta a részvényenkénti 1300 forint, vagyis összesen 2,6455 milliárd forint osztalék kifizetését.
Tiszteletben tartva az ikonikus palackformát és méltó emléket állítva az család felmenőinek, az Unicum és Unicum Szilva csomagolása a múltból építkezve újult meg.
A Zwack Unicum Nyrt. 2018-2019-es üzleti évének első háromnegyedévében 23,88 milliárd forint bruttó árbevételt ért el, 19,1 százalékkal többet, mint az előző üzleti év azonos időszakában.
Szeretteink támogatása és megbecsülése erőt ad a mindennapok nehézségeihez. Ennek az odaadásnak a méltóképpen való meghálálásában szeretne segíteni idén karácsonykor az Unicum.
Milyen tradíciókat hozott át a jelenbe a már több mint 130 éve működő Győri Likőrgyár? Hogyan befolyásolják a nemzetközi trendek a magyar szeszes ital piacot? Milyen nehézségekkel kell megküzdeni a piac szereplőinek? Barabás Attilával, a Győri Likőrgyár Zrt. vezérigazgatójával beszélgettünk.
A Zwack Unicum Bár idén dedikált üzeneteket rejtő Palackpostával, Meet&Greet eseményekkel, triciklis értékesítési pontokkal, mini pingpong meccsekkel és rengeteg ajándékkal várja a Szigeten fesztiválozókat.
Az Unicum Riserva nyár elejétől lesz elérhető az üzletekben, de a legismertebb vendéglátóhelyeken már év eleje óta kapható a Zwack Unicum új, szuperprémium terméke. Zwack Izabella és Zwack Sándor közös fejlesztése éveket vett igénybe.
A Zwack Unicum Nyrt. 2,538 milliárd forint adózott eredményt ért el a 2016-2017-es üzleti év első három negyedévében, 26,8 százalékkal többet az egy évvel korábbinál.
A drinkbox.hu csapata elkötelezett híve a kulturált és felelősségteljes alkoholfogyasztásnak.
Szeszes ital fogyasztását 18 éven aluliak számára NEM AJÁNLJUK!