Vadélesztő - Hordóérlelés - Gyümölcságy - kiegészült a Horizont Brewing gyümölcsös szériája

2020.05.17
Az IPA-láz mellett egyre inkább tért hódít hazánkban is az USA-ból érkező savanyított (sour) irányvonal. A hordóban érlelt sörök mellett a tavasz és a nyár sörös slágerei egyértelműen a frissítő gyümölcsös savanyított sörök. A Horizont Brewing márciusban indított gyümölcsös szériája további 3 változattal bővült.

A Horizont Brewing nem kezdő ma már a szakmában, azonban náluk ezidáig csak egy-egy igen rövid ideig elérhető limitált darab volt a szortimentben, ebben a kategóriában. Mostantól viszont külön savanyú szériát is indítottak "Sour Series" néven. Ennek a szériának az első darabja még márciusban megérkezett, ráadásul új stílusú címkét is kapott. A Sour Series 001 egy homoktövises Berliner Weisse lett, amely valójában egy kollaboráció, a cseh Axiom új hullámos főzdével közösen készítették.



A homoktövis termése elég intenzíven savanyú önmagában is, amihez a laktobacilusos erjesztéssel készülő Berliner Weisse még hozzá is teszi a maga joghurtos savanyúságát. Hasonlóval jó pár évvel ezelőtt találkozhattunk, akkor a dombóvári Kissler Sörfőzde készít(ett) Fito néven homoktövises sört. A Sour Series 001 homoktövises Berliner Weisse összetevői között az árpa- és búzamaláta mellett megtalálhatjuk a búzapelyhet és persze az élesztőt, a komlót és a homoktövis-pürét is. Mindezt egy nyáron frissítő 3,2%-os alkohol tartalommal, vagyis a fogyasztása igazi gyümölcsös fröccs-hangulatot teremthet.

2020. május első hetében azután debütált a Horizont a széria 002-es és 003-as tételeivel is, itt azonban teszünk egy kis kitérőt. Hogy értékeli ennek a két terméknek a megjelenését a főzde sörfőző mestere, Varjú Előd:


Mindig nehezen veszi rá magát az ember, hogy valami olyanba kezdjen aminek hónapok múlva, vagy netán évek múlva lesz csak eredménye. Nos, ennek a projektnek a hossza nem hetekben, hanem években mérhető...

"Az egész egy egyszerű recept ötlettel kezdődött. Ez mindig a legkönnyebb része szokott lenni, méghozzá, hogy készítsünk egy vadélesztős főzetet, és nézzük meg, hogy alakul az idő előrehaladtával. A főzet egy nagyon egyszerű árpa és búzamaláta alapra épült és saison élesztővel erjesztettük le, ehhez, amikor az erjedés végéhez közeledett, hozzáadtuk a Brettanomyces kultúrát, ami nagyon leegyszerűsítve egy vadélesztő, amely erjesztési tulajdonságaiban és ízjegyeiben mutat elsősorban eltérést a megszokott háziasított élesztőgombákhoz képest. Az oltást követően a cél az volt, hogy ez a kultúra fejezhesse be az erjesztést és adja hozzá különleges ízjegyeit a sörhöz.

A tartályban való erjedés során azonban a végeredmény még nem teljesen az az ízprofil volt, amit ettől a sörtől elvártunk, így egy további kultúrát hoztunk a képbe, a Pediococcus formájában. Ez gyakorlatilag egy tejsavképző baktérium, ami további savasságot tud kölcsönözni a sörnek és ízben is kellemes változásokat tud hozni.

Hogy mi a hátránya ilyen kultúrákkal dolgozni? Elképesztően lassúak tudnak lenni. Emiatt ez a sör majdnem két évig pihent, míg egy olyan ízprofilt ért el amivel elégedettek voltunk. A sör ekkor került át 500 literes fehérboros tölgyfahordókba, hogy megkezdhessék további fél éves pihenésüket gyümölcs ágyon. Az egyik hordóba prémium szeder püré került míg a másik hordóban barack ágyon érleltünk. Egy igazi türelem játék volt kivárni míg kóstolható állapotba került ez a sör, de amikor belenéztünk a hordóba, és megláttuk mi formálódik a sör tetején, tudtuk hogy jól működnek a dolgok!"


Hát nem csodálatos? :)


"Amit a képen is láthatunk az egy úgynevezett "Pellicle", biofilm réteg, melyet háziasított sörélesztők nem, inkább vadélesztők, vagy ez esetben a pediococcus formál, és gyakorlatilag egy sejtek, fehérjék, polimerek által kreált vékony filmréteg, ahol az apró buborékok az alájuk szorult co2 által jönnek létre. Pontos okát, hogy miért alalkul ki a filmréteg nem tudjuk, de gyakorlati haszna a sör védelme lehet oxigén és más mikroorganizmusok ellen. Egy biztos, ennek látványa azt igazolta számunkra, hogy a sörben zajlanak a folyamatok, és a buborékok erjedési folyamatokat igazoltak számunkra.



Természetesen a hordóérlelés elpárolgást és veszteséget jelent, így türelmetlenül vártuk azt az állapotot, amikor késznek nyilváníthattuk a sört. Ez 2020 év elején el is érkezett, és úgy gondoltuk, nem szabad tovább várnunk, és le kell palackoznunk a sört. Mivel ez a sör egy különleges tétel, különleges csomagolást is igényelt. Hosszú tanakodást követően a pezsgős üveg formára esett a választásunk, amin bár egyenes felület nem található a címkének, formája mindenképpen tekintélyt parancsol. A palackozásnál a MONYO által bizosított dugózógépet használtuk, amiért utólag is millió köszönet, ez a kiszerelés a segítségük nélkül nem jöhetett volna létre.

A sör azonban még nem állt készen. Azokat a palackozás előtt hozzáadott cukor segítségével egy újabb, ezúttal azonban az utolsó erjedésre kellett bírni, hogy a palackban formálódó nyomás segítségével a sör szénsavat nyelhessen el. Míg erre ismét heteket kellett várni, elkészülhetett a BALHÉ stúdió által alkotott címke nyomdai változata, ami a palack különleges formájának köszönhetően különleges méreteket is kapott. Ezt követően megtörténhetett a címkézés és a várva várt első hivatalos kóstoló.

Az eredmény teljesen lenyűgöző lett, főképp azért, mert a két verzióról meg se tudtuk volna mondani, hogy ugyanannak az alapsörnek a gyermeke. A szedres verzió egy Rodenbach ihlette gyümölcsös flanders red jegyeit hordozta, óvatosan ecetes, gyümölcsbomba, tölgyfahordó és enyhe boros jegyekkel, és fantasztikus komplex ízvilággal. A barackos változat sokkal inkább hasonlít egy "American Wild Ale" kategóriára, ahol a brettanomyces megszokott gyümölcsös, kissé lópokrócos ízjegyei jobban előtérbe kerülnek, miközben a háttérben egy kellemes baracklekváros, gyümölcsös íz kerekíti le a sört. A karbonizáció egy kellemes, enyhén magas szinten van, ami tökéletesen illik a stílushoz, praktikusan pedig egy jó döntés volt, hiszen ezt a sört kitöltve illik fogyasztani, mely túl alacsony karbonizációnál azonnal elillanna.

Mi elégedettek lettünk a végeredménnyel! :)
"

2020. május 07. óta elérhető a piacon tehát a Sour Series 002 és 003 nevű termék. A Sour Series 002 egy szedres Brett Sour Ale, míg a Sour Series 003 pedig egy barackos Brett Sour Ale, mindkettő 0,75 literes pezsgős palackban vásárolható meg.

A két új termékről nem túlzás azt mondani, hogy az eddigi leghosszabb, legnagyobb projektje volt a sörfőzdének. Ez a különleges sör igazán különleges csomagolást is kapott, egyedi 0,75 l-es pezsgős palackok formájában. Összesen azonban csak pár száz palack elérhető belőlük így aki szeretne ezekhez hozzájutni, nem árt sietni :)



Nos, ha azt hittétek, hogy a 002 és a 003 után a Horizont nem fog megjelenni egy negyedikkel, akkor tévedtetek. Május 14-én megjelent a Sour Series 004 is. Ez egy Imperial Sour Ale piros- és feketeribizlivel, valamint áfonyával. A legújabb termék egy 7,5 % alkoholtartalommal rendelkező gyümölcs bomba, rengeteg prémium gyümölcs pürével. Aki emlékszik még a jó kis PILOT SERIES #15-re annak erősen ajánlott. Aki pedig nem emlékszik, annak pedig kétszer annyira ajánlott!



A Sour Series 004 sört a Horizont Brewing egy német partnerükkel, a Buddelship Brauerei főzdével együtt készítette el, akikkel a méltán híres Pilot Series #15 felturbózott, újragondolt változatát akarták piacra hozni. Egy kettlesour alapot kapott (a szokásosnál savanyúbbra engedték), rengeteg prémium gyümölcspürével hintették meg, minimális laktóz került bele, és a végeredmény egy gyümölcs bomba lett, kellemes frissítő savassággal, és krémes, könnyen csúszó kortyérzettel.

Mivel kollaborációban készült a termék, a Horizont csak a főzet felét tarthatja meg, ez pedig azt jelenti, hogy érdemes sietni a rendelésekkel (a Playground Märzen esetéből kiindulva), nem tudják mennyi ideig lesz elérhető...

Kapcsolódó hivatkozás:
https://www.facebook.com/HorizontSorok

Forrás: Horizont Brewing

A drinkbox.hu csapata elkötelezett híve a kulturált és felelősségteljes alkoholfogyasztásnak.
Szeszes ital fogyasztását 18 éven aluliak számára NEM AJÁNLJUK!

Elmúltál már 18 éves?

     NEM

Oldalainkon HTTP sütiket használunk, a jobb működésért. További információk