Prémium sörökkel folytatódik a gasztroforradalom

2017.06.26
Idén is útjára indult a Staropramen Ízművek kampány, amelynek célja, hogy meghonosítsa Magyarországon a sörgasztro fogalmát. A kezdeményezés sikere pár évvel ezelőtt még elképzelhetetlen lett volna, mára azonban Magyarország felkerült Európa kulináris térképére.

A hazai gasztroforradalom nem lehet teljes a prémium sörök nélkül.” – mondta el el Ruip Balázs, a Borsodi Sörgyár Kft. prémium brand managere – az idei első Staropramen Ízművek nyitó vacsoráján.

A Borsodi Sörgyár idén második alkalommal hirdeti meg rendhagyó kampányát, amelynek célja, hogy egyfelől megünnepelje a hazai gasztroforradalom eredményeit valamint élharcosait, másfelől, felhívja a figyelmet az egyre népszerűbb „sörgasztro” jelenségre, vagyis a prémium sörök iránti növekvő igényre is.



Ennek kapcsán Ruip Balázs hozzátette: „A gasztronómiai forradalom hatására megnőtt a magyarok igénye nem csak a minőségi ételek, de a kiváló italok, köztük a prémium sörök iránt is. Az elmúlt évek dinamikus fejlődése ugyanakkor ahhoz vezetett, hogy még ma is kevesen tudják, melyek a legmegfelelőbb étel-italpárosítások. Ezért hoztuk létre az Ízművek kampányt, amelynek keretében bebizonyítjuk, hogy a sör és a gasztronómia nem egymástól idegen fogalmak, sőt a prémium sörök, mint például a Staropramen is, a legkiválóbb fogásokhoz is jól illeszthetőek.

Az Ízművek kampány keretén belül az érdeklődők egy egyedi riportanyagon keresztül megismerhetik a gasztroforradalom történetét kezdetektől egészen napjainkig, valamint számos nyári eseményen találkozhatnak majd a Staropramen food truck-jával. Emellett az ország több pontján jelentkezhetnek az Ízműves estékre, amelynek keretén belül személyesen is megízlelhetik a gasztroforradalom eredményeit.

Forrás: Molson Coors / Borsodi Sörgyár

A drinkbox.hu csapata elkötelezett híve a kulturált és felelősségteljes alkoholfogyasztásnak.
Szeszes ital fogyasztását 18 éven aluliak számára NEM AJÁNLJUK!

Elmúltál már 18 éves?

     NEM

Oldalainkon HTTP sütiket használunk, a jobb működésért. További információk