Nyert az alkohollobbi? Mégsem tiltanák az éjszakai árusítást a trafikokban

2019.11.21
Hűtés nélküli eltartható tejitalt is árusíthatnának a boltok, és enyhülnek az engedély elvételére vonatkozó szabályok is. Ráadásul továbbra is lehet majd este 10 és reggel 6 óra között alkoholt is vásárolni.

Sokáig jegelte a parlament a nemdohányzók védelmében javasolt intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, most viszont újra napirendre került a Lázár János és képviselőtársai által jegyzett előterjesztés. Ehhez a csomaghoz adott be Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője egy, az alkoholárusítás feltételeit szigorító módosító javaslatot, amit azonban most visszavont. Nyert az alkohollobbi?

Lázár János régóta vívja harcát a dohányzás ellen, egykor miniszterként is gyakran hangoztatta ellenérzéseit, felhívta a figyelmet a pöfékelés káros hatásaira. Utóbb egy törvényjavaslatot is benyújtott, amely azonban egy kilúgozott verzió lett az eredeti elképzeléseihez képest, mert a kormány nem támogatta a dohányzás drasztikus visszaszorítását célzó elképzeléseit.



A javaslat végül idén júniusban került a a parlament elé, de döntés nem született a tavaszi törvényalkotási időszakban. Annyi történt, hogy Kocsis Máté egy módosítót illesztett a csomaghoz, amelyben az alkoholárusítás szigorítására tett javaslatot. Ez alapján a trafikok nem árulhattak volna alkoholt este 10 és reggel 6 óra között. A szabály betartását pedig a területileg illetékes kerületi jegyzőknek, illetve a főváros illetékes szervének kellett volna ellenőriznie. A politikus az állampolgárok éjszakai nyugalmának megzavarásával magyarázta a szigorítást.

A javaslat büntetést is kilátásba helyezett arra az esetre, ha a trafikos megsérti az előírásokat. Az első alkalommal 50 ezertől 500 ezer forintig terjedő bírságot lehetett volna megállapítani, a második alkalommal már 100 ezer forinttól 1 millióig terjedt volna a tétel, a harmadik alkalom pedig bezárást vonhatott volna maga után.

A törvényjavaslattal azóta nem foglalkoztak a képviselők, most viszont újra terítékre került.

Kocsis Máté például visszavonta a javaslatát. Vagyis jelen állás szerint mégsem korlátozzák az éjszakai alkoholárusítást, bár biztosat majd a törvény végszavazása után lehet állítani. A döntés okát nem lehet megismerni a parlamenthez benyújtott papírokból.

A javaslat nem bukkan fel a gazdasági bizottság által összeállított, szintén a napokban benyújtott, a részletes vitát lezáró módosító csomagban sem, sőt, abban inkább enyhébb intézkedések szerepelnek. Így például az engedély visszavonásához nem kettő, hanem három alkalommal kellene megsérteni a dohánytermék-kereskedelemmel összefüggő szabályokat - ezt Lázár szigorítaná, de a bizottság a hatályos szabályoknak megfelelő eljárást tartaná fenn. Egy másik indítványuk pedig ahhoz képest is megengedőbb lenne: a tisztességes piaci verseny szabályainak második megsértése esetén lehetne elvenni az engedélyt. Ehhez jelenleg egy alkalom is elég.

A boltok kínálata bővülne továbbá az új típusú - elektronikus - termékek térhódításával szükségessé vált akkumulátorokkal, töltőberendezésekkel és elemekkel. Lehetővé válna a trafikokban forgalmazott termékekből származó hulladékok gyűjtése helyben. A kínálat bővülne még a hűtés nélkül eltartható tejitallal is.

Forrás: Privátbankár

A drinkbox.hu csapata elkötelezett híve a kulturált és felelősségteljes alkoholfogyasztásnak.
Szeszes ital fogyasztását 18 éven aluliak számára NEM AJÁNLJUK!

Elmúltál már 18 éves?

     NEM

Oldalainkon HTTP sütiket használunk, a jobb működésért. További információk