Itt a nagy Irsai Olivér borteszt: érdekes eredmény született

2020.05.25
Május 25-e a bor világnapja. Érdemes az alkalomból egy pohár Irsai Olivérrel koccintani. És ez most minden aggodalom nélkül megtehető, ugyanis az Irsai Olivér borok hatósági, laboratóriumi és kedveltségi szempontból egyaránt mindenben megfeleltek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Szupermenta terméktesztjén. A hivatal szakemberei összesen 25, 2019-es évjáratú termék komplex vizsgálatát végezték el.

Az Irsai Olivér borok napjaink sláger termékeinek számítanak. A Nébih szakemberei a kereskedelmi láncok kínálatából, tehát a széles körben elérhető termékek közül, 25 Irsai Olivér bort vizsgáltak a legújabb Szupermenta teszten, írta meg a Nébih. A borok mindegyike 2019-es évjáratú, 24-et száraz kategóriába soroltak előállítóik, míg egynek a címkéjén nem tüntették fel az édességi fokozatot.

A laboratóriumi elemzések során több mint 50 paraméter vizsgálatát végezték el a szakemberek. Többek között a termékek alkoholtartalmát, kén-dioxid, valamint illósav és összes savtartalmát is megmérték. A tesztelt borok alkoholtartalma – címkéjük szerint – 10,3% és 13,2%között mozgott. A feltüntetett értékeket a laboratóriumi eredmények is megerősítették. Általánosságban elmondható, hogy a vizsgált borok beltartalmi és élelmiszer-biztonsági jellemzői megfeleltek az előírásoknak.

Ahhoz, hogy egy bor kereskedelmi forgalomba kerülhessen, az előállítónak először teljesítenie kell az úgynevezett forgalomba hozatali engedélyezési eljárást. A vizsgált 25 Irsai Olivér mindegyike rendelkezett érvényes forgalomba hozatali engedéllyel. Emellett a Nébih szakemberei az engedélyezési eljárás során leadott termékminták analitikai értékeit is összehasonlították a polcokról levett borok vizsgálati eredményeivel. Megnyugtató, hogy sem minőségben, sem a beltartalmi értékekben nem találtak eltérést a minták között.




A jelölésvizsgálat sem tárt fel hiányosságokat, a 25 borászati termék mindegyike eleget tett a jogszabályokban előírtaknak. A Szupermenta termékteszt kedveltségi vizsgálatán ezúttal is szakértő és laikus kóstolók pontozták a termékeket. A dobogó legfelső fokára a Frittmann Irsai Olivér száraz fehérbor állhatott, második helyen a Font Irsai Olivér végzett, míg a harmadik helyet a Dubicz Irsai Olivér száraz fehérbor érdemelte ki.

Az Irsairól további érdekességek és a részletes vizsgálati eredmények elérhetők a Nébih Szupermenta termékteszt weoldalán. A tesztről és eredményéről ezúttal is készült videó.

Kapcsolódó videó:




Forrás: Agrárszektor

A drinkbox.hu csapata elkötelezett híve a kulturált és felelősségteljes alkoholfogyasztásnak.
Szeszes ital fogyasztását 18 éven aluliak számára NEM AJÁNLJUK!

Elmúltál már 18 éves?

     NEM

Oldalainkon HTTP sütiket használunk, a jobb működésért. További információk