Elmarad az idei Gyulai Kézműves Sörfesztivál!

2020.04.30
A koronavírus-járvány elleni hatékony védekezés érdekében bejelentett kormányhatározat augusztus 15-ig megtiltotta az 500 főnél nagyobb létszámú szabadtéri rendezvények megrendezését. Ennek megfelelően az idén június 11. és 13. között tervezett gyulai Kézműves Sörfesztivál is elmarad.

A fesztivál előkészítése rendben megtörtént, viszont a kialakult járványügyi helyzetre való tekintettel, a jogszabályi tilalomra figyelemmel úgy döntöttünk, hogy az idei Kézműves Sörfesztivált nem tartjuk meg.” – olvasható a szervezők közleményében.



A Kézműves Sörfesztivál és kísérőrendezvénye, a Central European Beer Awards 2018-as megalapítása óta komoly ismertséget és elismertséget vívott ki magának, köszönhetően az Európa több országából benevezett sörkülönlegességeknek és a nemzetközi szaktekintélyekből álló zsűrinek. Idén már érkeztek nevezések Belgiumból, Szlovákiából, Csehországból, Szlovéniából, Olaszországból, Lengyelországból és Ausztriából, a zsűri tagjai között pedig cseh, szlovák, olasz és amerikai szakembereket is köszönthettünk volna.

Az emberek egészsége mindennél fontosabb, ezért az emberek egészségének védelmében a nagy látogatottságú és nemzetközi sörkülönlegességeket felvonultató Kézműves Sörfesztivál – Gyula és a Central Euroean Beer Awards 2020-ban nem kerülnek megrendezésre. A szervezőkkel együttműködésben mindent megteszünk azért, hogy 2021-ben újra Gyulán köszönthessük a magyar és nemzetközi kézműves főzdék képviselőit egy minden eddiginél színvonalasabb fesztiválon.” – tette közzé Bora Imre fesztiváligazgató és Görgényi Ernő, Gyula polgármesterének a közös közleményükben.

Forrás: Polgármesteri Hivatal, Gyula

A drinkbox.hu csapata elkötelezett híve a kulturált és felelősségteljes alkoholfogyasztásnak.
Szeszes ital fogyasztását 18 éven aluliak számára NEM AJÁNLJUK!

Elmúltál már 18 éves?

     NEM

Oldalainkon HTTP sütiket használunk, a jobb működésért. További információk