A Halott Pénz az Unicum Szilva-n

2018.04.05
Az Unicum 2010 óta minden tavasszal megújul, és a polcokon az eredeti mellett egy limitált kollekció is helyet kap.

Az idei év azért rendhagyó, mert ez az első alkalom, hogy - az Unicum mellett - az Unicum Szilva is limitált kiadásban kerül a polcokra. A széria további különlegessége, hogy az exkluzív palackból, amelynek csomagolásán a Halott Pénz zenekar tagjai szerepelnek, mindössze 10 000 darab készült. A népszerű formáció munkássága tökéletesen illeszkedik az Unicum "Csak pozitívan!" hitvallásához, emellett pedig a barátság is meghatározó szerepet játszott a két sikeres magyar márka együttműködésének megszületésében. A különleges kooperáció az egész évre kiterjed, és még további meglepetéseket is tartogat, mi több, egy harmadik, a fiatalok körében szintén kedvelt hazai márkával, a Dorkóval is kiegészült: a különleges palackkal egy időben bemutatták az Unicum, a Halott Pénz és a Dorko közös, "Benned minden +van" fantázianevű, limitált kiadású fesztiválkollekcióját is.

A Zwack legikonikusabb márkája, az Unicum minden évben egy olyan különleges személynek vagy eseménynek szenteli a limitált kiadású palackot, akire vagy amire magyarként igazán büszkék lehetünk: az egyedi kiadással megünnepelték már többek között a 225 éves Unicumot, Puskás Öcsit, és tisztelegtek Sors Tamás elképesztő teljesítménye előtt.




Az idei év különlegessége, hogy nem is egy, hanem hét olyan személyre esett a választás, akik méltó arcai lehetnek a márkának, és akik példát tudnak mutatni a fiatalabb generációnak (is): a 2018-as limitált kiadású Unicum Szilva főszereplője hazánk egyik legkedveltebb zenekara, a Halott Pénz lett. A 2004-ben Pécsett alakult, többszörös Fonogram díjas zenekar az elmúlt években minden hazai fesztivált meghódított, dalaik a debütálás után azonnal "bulihimnusszá" alakulnak, refrénjeiket pedig szinte mindenki ismeri.

"Vállalatunk egyik alapköve az innováció, ezért mindig szeretünk valami újat mutatni nemcsak a termékek, de a design területén is. Családi vállalatként azonban ugyanilyen fontos, hogy ápoljuk a hagyományokat, és ezt az üzenetet közvetítsük mások felé is. Az idén egy olyan csapat került a palackra, akik rendkívül tehetségesek, mégis alázatosak, akik tisztelik és szeretik a zenét, dalaikban pedig ott cseng az Unicum legfontosabb üzenete: &187;Csak pozitívan!&171;. Emellett példaként szolgálnak a fiataloknak, és ezért magánemberként, barátként is nagyra tartom őket." - mondta Zwack Sándor, a Zwack Unicum Nyrt. igazgatóságának elnöke.

"Elképesztő büszkeség, hogy mi kerülünk az idei limitált palackra. Igazi megtiszteltetés, hogy egy olyan márkát képviselhetünk, ami több mint 225 éve jelen van a magyarok életében. Mindannyian rajongói vagyunk az Unicumnak és Unicum Szilvának, amelyek gyakran előkerülnek a családi és zenekari ünnepléseknél, úgyhogy biztosan emlékezetes pillanat lesz, amikor a saját fotónkkal díszített palackból tölthetünk majd a koccintáshoz, például az Aréna Show Budapest nagykoncertünk után." - mondta Marsalkó Dávid, a Halott Pénz frontembere.

A Zwack együttműködése a Halott Pénzzel az egész évre kiterjed majd, és a rendhagyó palack nem az egyedüli meglepetés, amivel megörvendeztetik a közönséget. A közös projektbe egy harmadik magyar márka, a Dorko is beszállt: 2018 nyarára egy rendkívüli fesztiválkollekcióval, az Unicum-Halott Pénz-Dorko "Benned minden +van!" kollekcióval készülnek, amelyben a fesztiválok minden alapdarabját megtalálhatjuk az egyedi sneakertől kezdve a pólón és gymbagen keresztül egészen a baseball sapkáig.

"Dávidékkal már korábban is dolgoztunk együtt, de ilyen hármas együttműködésre még nem volt példa. Szerencsére nagyon gördülékeny volt a közös munka, amit nagyban segített az is, hogy mindhárom márka életében fontos szerepet tölt be a folytonos újra törekvés, az innováció és az alkotás. Kíváncsian várjuk, hogyan fogadja majd a közönség a kollekciót." - mondta Gém Péter, a Dorko alapítója és ügyvezető igazgatója.

"Ez a mostani projekt egy nem mindennapi lehetőség: a fesztiválkollekció három magyar, a maga területén kiemelkedő márkát egyesít, valami teljesen újat és egyedit kínálva a fogyasztóknak. Mindannyiunk számára fontos a hazai közönség: arra törekszünk, hogy a saját piacunkon valami egészen egyedülállót és magas minőségűt hozzunk létre, és hisszük, hogy ez az a mozgatórugó, ami az együttműködésünket is sikeressé teszi." - tette hozzá Zwack Sándor.

Kapcsolódó videó:




Forrás: Zwack Unicum

A drinkbox.hu csapata elkötelezett híve a kulturált és felelősségteljes alkoholfogyasztásnak.
Szeszes ital fogyasztását 18 éven aluliak számára NEM AJÁNLJUK!

Elmúltál már 18 éves?

     NEM

Oldalainkon HTTP sütiket használunk, a jobb működésért. További információk