A "Győri Szeszgyár" Győr legrégebbi gyára – korabeli fotók

A legendás győri gyárak sorozat első eseményeként Honvári János gazdaságtörténész két könyve alapján tartott színes, érdekfeszítő előadást a szeszgyártás történetéről. Az ipari szesztermelő gyár eredeti funkcióját megtartva működik 1884 óta ugyanott, a mai Budai út 7. szám alatt, kezdettől részvénytársasági formában.

A szeszgyártás egyidős az emberiséggel

A szeszgyárat lényegében győri kereskedők alapították, szemben Győr korábbi gyáraival, amelyeket betelepülő külföldi tőkések családi cégekként „gründoltak”, ezek csak később alakultak át társaságokká. Az iparosodást az egyre több akadállyal küszködő kereskedelem gyorsította fel. A szeszgyártás ráadásul egyidős az emberiséggel, az ember mindenből megpróbált szeszt csinálni, amiben cukor és keményítő található. A győri gyár 800 ezer forint alaptőkével indult, egy év alatt épült fel a kor korszerű eszközeivel felszerelve, közel a vízhez, a vasúthoz. A gyártás melléktermékét, a kukorica moslékát pedig 1500 szarvasmarha hizlalására használták fel. Az építés felemésztette a teljes alaptőkét, a forgótőke hiányát csak magas kamatozású váltóhitellel lehetett pótolni, amiből nyersanyagot, szenet vásároltak, bért, adót fizettek. Noha a kukoricáról később átálltak a cukorgyártás melléktermékének, a melasznak a felhasználására, a csődöt nem lehetett elkerülni, a gyár 1890-ben a Wiener Bankverein tulajdonába került, az alaptőke leszállításával.

A válság a gyakorlatlanság következménye volt, a bécsi bank próbálkozásai nem hoztak lényeges változást, a fellendülés Lederer Ágoston belépésétől datálható. A cseh származású vállalkozót az 50 milliós lakosságú Osztrák–Magyar Monarchia leggazdagabb ezer üzletembere közé sorolták, apja már rendelkezett szesz- és vegyipari gyártási tapasztalatokkal. Az ifjú Bécsben tanulta a szakmát, tanulmányutakon vett részt, majd elvette a gazdag makói Pulitzer Szerénát – unokatestvéréről, a szenzációhajhász újságíróról nevezték el a Pulitzer-díjat –, az ara mai áron számolva mintegy 1,3 millió eurós örökséggel lépett házasságra 1892-ben Győrött Lederer Ágostonnal.

Virágzó szeszgyártás

A Lederer-korszak 41 éve alatt az elhivatottságnak köszönhetően virágzott a szeszgyártás. A tulajdonos korszerűsített, sínre tette a kereskedelmet, és arra is maradt energiája, hogy a rendszerváltásig legnagyobb győri iparvállalat, a szomszédos Magyar Waggon- és Gépgyár alapításában, fejlesztésében részt vegyen. Győrben korábban a hagyományos állami cégeken (MÁV, posta) túl csak az Ágyúgyár állt állami fennhatóság alatt, de 1938-ban bekövetkezett a szesz egyedáruságba vonása, a dohányáruhoz vagy a szerencsejátékokhoz hasonlóan az ipari szeszgyárak államosítása. A szeszgyárat a hadiüzem vagongyár 1944. április 13-i bombázásakor 90 százalékos kár érte, még az is szóba került, hogy ne építsék újjá, csak a finomítás maradjon tevékenységéből. Az inflációs időkben a dolgozók havonta két liter, élelmiszerre cserélhető tiszta szeszt kaptak fizetéskiegészítésként. Az Udvaros István szociáldemokrata polgármester által 1946-ban előterjesztett százéves városfejlesztési terv nemcsak az állomást vitte volna ki a belvárosból, hanem az ahhoz közeli gyárakat, üzemeket, új telephelynek az egykori repülőteret jelölve meg.

A költségek miatt a terv a feledés homályába veszett, de a vas és acél országának jelszavai között a melasz-, energia- és vízproblémák, a munkaerőgondok, a beruházási források hiánya csak részleges működést tettek lehetővé. Némi fellendülést a ’60-as években megnövekedett húsigény, a csirkegyárak hoztak, a tenyésztést a hagyományos csirkefajták nem bírták, megismerkedtünk a brojlercsirke fogalmával. De a gyors növekedéshez szükséges fehérje nem állt rendelkezésre, erre próbálták felhasználni a szeszgyártás melléktermékéből kinyerve a takarmányélesztőt. A kivitelezésbe megint hibák csúsztak, a gyár ekkor a Duna egyik legnagyobb szennyezője volt.

Még ma is működik a gyár

Elkezdtek vinaszt gyártani a besűrített melaszmoslékból: a lakosság úgy ismerte meg, hogy a havas utcák megtisztítására használták a barna folyadékot. Kérődző állatok takarmányozására is alkalmas, de a szállítás, tárolás problémái miatt erről letettek. Ellenben a vinasz magas kálium- és foszfortartalma műtrágyát vált ki, még a biogazdálkodás számára is elfogadott, így exportárunak sem utolsó. A ’70-es években sikerült modernizálni a szeszgyárat az új üvegépületben. A rendszerváltás után pályázat útján Folláth György vette kezébe az irányítást, a vidéki egységeket leválasztották a győri központról, amely a privatizálás előtt vált ketté: megszületett a Győri Szeszgyár és Finomító Rt., valamint a Győri Likőrgyár Rt. A szeszgyár Folláth György felvásárlásaival ma csaknem teljes egészében a család tulajdona.



Az utóbbi két évtizedben a szeszgyártás gondja, hogy cukorgyártásunk – Kaposvár kivételével – teljesen megszűnt, a melaszt külföldről kell behozni. A motorhajtásra szolgáló bioetanol győri gyártását pedig a szabadegyházi szeszgyár jelentős fejlesztése hiúsította meg.

Mindezek dacára él és dolgozik a 136. évében járó győri szeszgyár, a valamikor csúcslétszám 200 dolgozónál jóval kevesebb foglalkoztatásával, amely szezonális a cukorgyártás függvényében. Végtermékét, a finomított szeszt 80 százalékban exportálja.

Szeszgyári mosoly

A valamikor szeszgyári dolgozók magyaros leleményeként a csövekből, alkatrészekről csöpögő szeszt lámpabúrákban fogták fel, majd vízzel fele-fele arányban hígítva fogyasztották. A ’60-as években a szeszgyárban is népszerű volt a foci, naponta vitték ki a labdát a portán „Tömegsport!” varázsigével. Egyszer valaki elejtette a bőr játékszert, amely pattanás nélkül ott maradt, ahová leesett. Így buktak le az üzemi szarkák…

Mire jó a szesz?

Készül belőle alkoholtartalmú ital, használjuk ízesítésre, a gyógyszeripar oldószerként, a kozmetikai ipar dezodorok, spray-k, hajlakkok előállításához. Alkalmas tisztítószernek, autóápolási eszköznek, fagyálló folyadék alapanyagának. A győri üzem 96 százalékos szeszt állít elő, dehidrálással víztelenítve lesz 99,9 százalékos, így lehet a benzinüzemű járművek hajtóanyaga. A mostani nagyobb bioetanol-tartalmú üzemanyagra átállás nem új keletű elképzelés, a második világégés előtt motalkó néven létezett már benzin 20 százalék bioetanol-tartalommal.

Forrás: Kisalföld.hu